Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal

Tájékoztatás a Digitális Középiskoláról

A Digitális Középiskola 2003 szeptemberétől működik B.-A.-Z. megye területén. Az intézmény illetve a program célja a megye halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban roma lakosai számára biztosítani a tanulási lehetőséget lakókörnyezetükben vagy annak közelében. A Digitális Középiskolában gimnáziumi (4 éves) oktatás folyik a Földes Ferenc Gimnázium Esti tagozatának Pedagógiai Programja alapján.

A Digitális Középiskola célja a hagyományos középiskolai oktatásból kimaradók érettségihez juttatása. Azok számára jött létre, akikben megvan a képesség, a fogadókészség és a szándék arra, hogy leérettségizzenek, de hátrányos helyzetük, anyagi, családi vagy például közlekedési nehézségeik miatt a hagyományos struktúrában erre nem volt vagy nem lenne módjuk.

Ez az innovatív oktatás Internet segítségével megvalósuló, sajátos iskolarendszerű távoktatási modellel biztosítja hallgatóinak az oktatást.

Az oktatás modulrendszerű: egy évben 5 modul van, melyek végén számonkérések vannak. A modulok hét hetesek, egy időben négy tantárgyat kell tanulni. A 0. modul a számítógép használatával, az internetes kommunikációval ismerteti meg a tanulókat, ezáltal biztosítja, hogy képesek legyenek ebben a középiskolában tanulni.

Egy modulban 3-szor kell részt venni konzultáción (kötelező!), s minden 3. alkalommal van a modulzáró számonkérés. Ezek a konzultációk (számonkérések) mindig szombati napokon zajlanak (évelején előre egész évre meghatározott időpontokban). Az év végi jegy a konzultációs számonkéréseken elért eredmények és az interneten beadott feladatok eredményéből alakul ki. Ha nem tud részt venni (betegség, munka, stb.) a konzultáción, azt igazolni kell!

A 12. évfolyam befejezése után érettségi vizsga tehető mely lehetőséget biztosít főiskolai, egyetemi tanulmányok folytatására, illetve az érettségihez kötött szakképzések megszerzésére. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az iskola sikeresen működik, jelenleg 9., 10., 11. és 12. évfolyammal. Az idén érettségizik a Digitális Középiskola tizenegyedik végzős évfolyama.

A Digitális Középiskola 2017/2018-es tanévre is várja a továbbtanulni vágyó hallgatók jelentkezését.

Jelentkezési lap beküldési határideje: legkésőbb 2017. augusztus 22-ig.

A pótbeiratkozás időpontja: 2017. augusztus 24-én (csütörtökön) 9.00-16.00-ig, a Földes Ferenc Gimnáziumban (Miskolc, Kelemen Didák utca 5.).

  • szükséges iratok: személyigazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya, előző bizonyítványok (általános iskolai/szakmunkás/szakközépiskolai).

 

A Digitális Középiskolába jelentkezés

feltételei:

  • általános iskolai 8. osztályos végbizonyítvány,
  • ha rendelkezik már szakmunkás bizonyítvánnyal, akkor 10. évfolyamon kezdheti meg tanulmányait (AMENNYIBEN! az előző iskolában nem tanult minden tantárgyat, a 9. évfolyam követelményeiből október 15-ig osztályozó vizsgát kell tennie, s ezt Nyilatkozattal kell vállalnia!),
  • szakközépiskolai bizonyítvánnyal a 11. évfolyamot vagy 12. évfolyamot kezdheti meg (DE! ez esetben is október 15-ig különbözeti vizsga teendő, ha nem tanult minden addig tanított tantárgyat, s ezt Nyilatkozattal kell vállalnia!),
  • csak tanév elejéig (szeptemberig) van felvétel (év közbeni felvételre/átvételre nincs mód a sajátos oktatási forma miatt)!
  • minimum betöltött 16. életév (mivel felnőttképzésről van szó!),
  • önéletrajz.

Tantárgy/tanfolyam beszámítás/feltétel:

  • angol nyelv (kizárólag!): ha nem tanult, akkor osztályozó vizsgát kell tennie belőle, ha nem tesz, akkor csak 9. évfolyamban kezdheti meg tanulmányait!
  • vizuális-rajz kultúra elfogadható Művészeti ismeretek tantárgy helyett,
  • történelem és állampolgári ismeretek/társadalomismeret elfogadható ember – társadalom ismeret és etika tantárgyként,
  • ECDL vizsga nem számítható be; informatika tantárgyból akkor kaphat felmentést, ha tanév elejéig vizsgát tesz, s amennyiben megfelel rajta, úgy felmentést kap ebből a tantárgyból, ha rendelkezik sikeres ECDL vizsgával.

Jelentkezési lap letölthető: www.digitaliskozepiskola.hu oldalról.

Az iskolában diákigazolvány igényelhető, mely utazási kedvezményt nyújt a lakóhely és az iskola között.

Miskolc, 2017. augusztus 1. 

pdfTájékoztatás