Nekrológ - Elhunyt Jászai Péter építész

Jászai Péter 1955-2019 jaszaipeter
Jászai Péter 1955. július 17-én született Miskolcon Jászai Sándor okleveles gépészmérnök, a DIGÉP helyettes főkonstruktőre és Fülöpp Mária adminisztrátor egyedüli fiaként. Miskolcon a Kilián György Gimnázium matematika-fizika tagozatán érettségizett 1973-ban, majd tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karán folytatta, az 1978-as diplomavédéséig. A Város Tanszéken készített diplomatervének témája a miskolci belváros rendezése volt. Még ebben az évben visszatért szülővárosába és az Északterv-ben helyezkedett el, ahol 1990-ig dolgozott tervezőként, először Nagy Szabolcs, később pedig Tóth István teamjében.

Induló munkái a tömeges lakásépítéshez kapcsolódtak elsősorban, de nagy szeretettel foglalkozott például az egri Csuvas étterem, az ózdi Rendőrség, a miskolci Avas-Ruzsin tervezésével is. Tervei alapján, Sajószentpéteren 116 lakás valósult meg, a földszinten árkádos üzletekkel. A miskolciak jól ismerték a Görömbölyi Lovasiskoláját.

Fokozott matematikai-fizikai érdeklődése az ÉSZAKTERV-ben Dr Kulcsár György vezetésével újonnan megalakított Számítástechnikai Irodába vezette, ahol fejlesztőmérnökként dolgozott, a számítógéppel segített interaktív tervező rendszer építészeti vázának fejlesztésével foglalkozva, néhány évre felfüggesztette az építészeti tervezést. Generációnkból ő foglalkozott legelmélyültebben a számítástechnika lehetőségeinek korai felhasználásával. Fejlesztési munkájukat 1986-ban az OMFB állami támogatásra alkalmasnak fogadta el…

1990-től a MISKOLCTERV osztályvezető irányító tervezője, 1992-től a PROVINCIA Kft. vezető tervezője, majd 2001-től a JATERV Kft. irodavezető vezetőtervezőjeként dolgozott élete végéig.

Szerteágazó lakó- és középület tervezői munkái közül a posta tervei és a fürdőfejlesztések voltak a leglátványosabbak. Tervei alapján épült meg az ózdi és a putnoki Postahivatal, a füzesabonyi Posta feldolgozó üzem és az újpesti Posta rekonstrukciója is.

Péter a gyógyfürdő tervezés szakértője volt. A Tiszaújvárosi Termálfürdő és Gyógyászati Központ, majd később a versenymedence, mind az ő tervei alapján valósult meg, de ezeken túl a balmazújvárosi, a bogácsi, az abádszalóki és a kiskunmajsai termálfürdők fejlesztésére is készített terveket.

Sokat dolgozott a Diósgyőri Várfürdő és a Selyemréti Strandfürdő rekonstrukciós tervein. Részt vett a Tapolcai Strandfürdő fejlesztésének tervezésében. Ő készítette a szombathelyi Termálfürdő és Tófürdő II. ütemének engedélyezési terveit. Indult és díjat nyert a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő fejlesztésére kiírt országos pályázaton. Egyik utolsó munkája a most épülő Lévay Gimnázium uszodaterének kialakítása volt.

Kollégái felé rendkívül segítőkész, lojális, nagyon kedves, precíz mérnökembert tisztelhettünk benne. Halála nagy veszteség mindannyiunk számára.

Délután még beszéltünk egymással, de kora este már gyászhír érkezett a rajzasztala melletti tragikus hirtelenségű haláláról. Egy alkotó ember tartalmas élete szakadt félbe méltatlanul korán.

Építész munkatársaid nevében búcsúzunk, nyugodj békében Péter!