Polgármesteri döntéshozatal

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben a képviselő-testület és a mellette működő bizottságok feladatkörét a polgármester látja el a szükségesség és arányosság követelményének figyelembe vételével.

A fentiek alapján a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre, valamint a koronavírus- világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény 2021. május 18- án elfogadott módosítására figyelemmel a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján Tiszaújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének feladat- és hatáskörét gyakorolva a 2021. május 27-ére tervezett képviselő-testületi ülés alábbi napirendi pontjaiban hoz döntést a polgármester, összhangban a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 9. §-ában meghatározott jóhiszeműség és társadalmi rendeltetetésnek megfelelő joggyakorlás elvével, illetve a szükségesség és arányosság követelményével.

1. Javaslat „Tiszaújváros Szolgálatáért Díj” adományozására
2. Javaslat bölcsődei ellátás iránti kérelem elutasítása miatt benyújtott panasz elbírálására
3. Beszámoló az önkormányzat 2020. évi zárszámadásáról
4. Javaslat az önkormányzat 2020. évi maradványának jóváhagyására és egyéb pénzügyi tárgyú döntésekre
5. Javaslat a Tiszaújvárosi Napközi Otthonos Óvodában indítható óvodai csoportok számának meghatározására
6. Javaslat Tiszaújváros Helyi Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálatával kapcsolatos döntés meghozatalára
7. Javaslat az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok javadalmazási szabályzatainak jóváhagyására
8. Javaslat a Tisza Média Kft.-vel kapcsolatos személyi döntésre
9. Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról
10. Beszámoló a helyi közforgalmú autóbusz- közlekedés 2020. évi közszolgáltatási feladatainak ellátásáról
11. Beszámoló a közrend, közbiztonság helyzetéről, valamint tájékoztató a Vízirendészeti Rendőrőrs Tokaj 2020. évben végzett tevékenységéről
12. Tájékoztató az éjszakai járőrszolgálat ellátásáról
13. Tájékoztató a kamerás térfelügyeleti rendszer működésének tapasztalatairól
14. Beszámoló a Tiszaújvárosi Mecénás Közalapítvány 2020. évi munkájáról
15. Beszámoló a TiszaSzolg 2004 Kft. tevékenységéről, a 2020. évi mérleg és eredménykimutatás jóváhagyása
16. Beszámoló a Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft. tevékenységéről, a 2020. évi mérleg és eredménykimutatás jóváhagyása
17. Beszámoló a Tisza Média Kft. tevékenységéről, a 2020. évi mérleg és eredménykimutatás jóváhagyása
18. Beszámoló a Tiszaújvárosi Sport- Park Nonprofit Kft. tevékenységéről, a 2020. évi mérleg és eredménykimutatás jóváhagyása
19. Beszámoló az Épületfenntartási Alap elmúlt időszaki felhasználásáról
20. Összefoglaló éves ellenőrzési jelentés Tiszaújváros Város Önkormányzatánál 2020. évben végzett belső ellenőrzések tapasztalatairól
21. Tájékoztató a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, valamint a közbeszerzési eljárásokról

Tájékoztatjuk továbbá a lakosságot, hogy a döntést megalapozó előterjesztések az Önkormányzati Tájékoztató Rendszerben az „Anyagok” fül alatt megtekinthetőek, valamint a polgármester által hozott döntések 2021. május 27-ét követően az Önkormányzati Tájékoztató Rendszerben, illetve a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal „Koronavírus” oldalon is megtalálhatóak.