

Tiszaújváros Önkormányzatának Képviselő- testülete hamarosan tárgyalja Tiszaújváros 2014. évi előzetes rendezvénytervét. Kérjük a városi intézményeket, egyesületeket, civil szervezeteket, egyházakat, magánszemélyeket, hogy amennyiben Tiszaújvárosban közérdeklődésre számító rendezvényt szerveznek, illetve meg kívánnak jelenni a 2014. évi városi programfüzetben, a rendezvényük időpontjára, címére, várható kiadásaira, bevételeikre vonatkozó információkat, az önkormányzati támogatásra irányuló igényüket, az esemény rövid leírását juttassák el az erre a célra készített Rendezvény bejelentőlapon a koordinációt végző Tiszasze-derkényi Művelődési Ház postacímére: 3580 Tiszaújváros-Tiszaszederkény, Bocskai út 33. vagy e-mail címére: szederkeny_
Az esetlegesen felmerülő kérdésekben felvilágosítást nyújtanak a művelődési ház munkatársai a következő telefonszámokon: 49/544-551, 70/383-2654.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Hozzátartozókat, hogy az 1988-ban és a korábbi években megváltott sírhelyek rendelkezési jogosultsága 2013-ban lejárt. Kérjük a hozzátartozókat, hogy a sírhelyek megváltási idejét hosszabbítsák meg! Asírhelyek megváltásával kapcsolatban kérjük, hogy a HADÉSZ Kft., Sajószöged, Bem J. út 12. szám alatti irodáját keressék fel.
Tiszaújvárosi Városgazda Nonprofit Kft.
üzemeltető
Tisztelt Lakosság!
Az Országos Mentőszolgálat és az ügyeleti szolgáltató tájékoztatja Önöket a központi orvosi ügyelet irányítási rendszerének változásáról. 2013. október első napjától az ügyeleti szolgáltató és az Országos Mentőszolgálat a sürgősségi betegellátás hatékonyságának fokozása, a párhuzamos hívások számának csökkentése, valamint az azonnali elérhetőség biztonságának javítása érdekében ügyeleti irányításra együttműködési szerződést kötött.
Tiszaújváros önkormányzatának képviselő- testülete 2013. szeptember 26- án, csütörtökön 9 órakor ülést tart a Városháza III. emeleti tanácskozó termében.
Napirendi javaslat:
Zárt ülés:
Nyilvános ülés:
Kérdések
A Polgármesteri Hivatal értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy Tiszaújváros Város Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátásokról, valamint a természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 18/2011. (VII.08.) önkormányzati rendelet 21. §-a alapján eseti jelleggel a karácsonyi ünnepeket megelőzően egyszeri támogatásban részesülhetnek azok a szociálisan rászorult személyek, akik a kérelem benyújtását megelőző év december 31. napja előtti időszakban Tiszaújvárosban bejelentett lakóhellyel rendelkeznek és
Nem jogosultak a támogatásra azok a személyek, akik munkaviszonyból származó jövedelemmel rendelkeznek.